Fel-fel vitézek: NoID és DolgomVan
A hazai szolgáltatások terén kezdenek beindulni a magyarok is, most két szolgáltatásról is írok egyszerre. Az egyik egy teljesen hobbi szárnypróbálgatás, míg a másik egy profi (értsd várhatóan részben pénzes) szolgáltatás egyelőre meghívásos tesztelőkkel. Az előbbi NoID névre hallgat, és az URL rövidítés egyfajta utánérzése, továbbgondolása, míg az utóbbi egy tennivalók, jegyzetek listáját megvalósító, a BackPack-hez hasonlító szolgáltatás, DolgomVan néven. Nézzük, mit tudnak.
A NoID Szántó Ádám nevéhez kapcsolható, aki már a MilyenVagyok kapcsán is bizonyította: képes új megközelítésből egyedit, érdekeset alkotni. A NoID funkciója a hosszú, vagy megjegyezhetetlen címek helyett egy új webcímet biztosítani. Más szolgáltatásoknál a végeredmény egy ugyan rövidebb, de továbbra sem igazán megjegyezhető cím lesz, a NoID esetében viszont a rendszer próbál véletlenszerűen előállított, de első hangzásra értelmesnek tűnő "szavakat" rendelni a címekhez. Az első gondolataim ellenére a szolgáltatás nem általános, egyelőre csak három specifikus linkkör rövidítését teszi lehetővé: az iWiW felhasználói profilok, zeneszöveg.hu szövegek és Blogtér bejegyzések átalakítását. Nyílt forráskód, Greasemonkey script mellékelve. Végezetül idézném Ádámot:
…örömmel csípném el a buszon valami ilyesmi beszélgetést: "Neked mi a telefonszámod?" "Nekem upunage. A mobil pedig udifulyigoz."…
A másik szolgáltatás, a DolgomVan Fekete Ferenc munkája. Ruby on Railsben készült, tennivalók, jegyzetek és linkek rendszerezésére szolgál, a Railsnek (is) köszönhetően felvonultatja az AJAX, egyszerű felület kulcsszavakat, és nem is csinálja rosszul. A szolgáltatás egyelőre nekem túl egyszerű, de könnyen lehet, hogy pont ez az előnye. Oldalakat (max. 10) létrehozva azokon belül 3 listát (bármennyi? elemmel), 5 jegyzetet és bármennyi? linket vihetünk fel. A limitekből gondolok arra, hogy az előzetes felmérések után ebből még fizetős szolgáltatás is lehet. S lehet, hogy egyelőre baromira nem látszik rajta, hogy mire jó ez az egész, de van, lehet értelme.
Vannak itt még (apró) hibák is persze. A teendők listáját nem rendezhetem át például (pedig adná magát, próbáltam rángatni a listát), a checkboxos elemek szövegére kattintva nem történik semmi a checkbox-szal (ami pedig egy Windows-os, és egyre inkább a webes felületeken is alap), és fájóan hiányoznak az egyes listák RSS elérései is, más alkalmazásokkal történő összekötési lehetőségét. További fejlesztések, bővítések úgy érzem, hogy meghozhatják a szolgáltatás sikerét - s ezek "nem is lesznek olyan nehezek" a Ruby on Rails segítségével.
Erről a bejegyzésről
Most a Webizen oldalán olvasod “Fel-fel vitézek: NoID és DolgomVan” című bejegyzésünket.
- Szerző:
- Bártházi András
- Megjelent:
- 2006. 09. 19., 20 órakor
- Kategória:
- szolgáltatás, blogszféra
- Emlékezz:
- del.icio.us, linktér, book.mark.hu
5 hozzászólás
hozzászólok! | comments rss [?] | trackback uri [?]